+36 20 349 3433 nogradtanc@gmail.com

Oktatók
Munkatársak

 

 

Kovács-Jelinek Emese

művészeti vezető

A Nógrád megyei Salgótarjánban születtem, de az innen nem messze fekvő Kisterenyén nevelkedtem. Szüleim révén már korán volt lehetőségem találkozni a hagyományos paraszti kultúra különböző szegmenseivel.

Általános iskolai tanulmányaimat a salgótarjáni Kodály Zoltán Általános Iskolában végeztem zenei tanszakon, mellyel párhuzamosan a Váci Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézményben délutánonként hegedűt, népi éneket és néptáncot tanultam. A bátyám és nővéreim mind a salgótarjáni Nógrád Táncegyüttesben és annak utánpótláscsoportjaiban táncoltak, így nem volt kérdés, hogy az én utam is ide vezet majd. Az általános iskolás évek befejeztével, 2004 nyarán a Nógrád Táncegyüttes tagja lettem, itt ismerkedtem meg Kovács Józseffel, Dodival, akivel az azonos érdeklődési köreink miatt hamar megtaláltuk a közös hangot. Az érettségi után fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy komolyabban szeretnék foglalkozni a néptánccal. Így a Fóti Népművészeti Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium néptánc szakán végeztem. Majd az ELTE Tanító- és Óvóképző karán szereztem tanítói diplomát. Ezt követően a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója lettem, melynek Táncos és Próbavezető szakán szereztem diplomát. Budapesten töltött éveim során bekapcsolódtam az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes munkájába is. Országszerte több táncegyüttes háza táján megfordulhattunk már, ahol kipróbálhattuk magunkat a néptáncoktatás, valamint a koreografálás terén.

Palóc lányként mindig fontosnak tartottam szűkebb hazám hagyományainak, népi kultúrájának megismerését, illetve kutatását. Dodival 2017 nyarán házasodtunk össze, természetesen szülőföldünkhöz hűen kisterenyei és kazári népviseletbe öltözve.

Egyéni díjak, kitüntetések:

  • 2010: „Az év táncosnője” – A Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány és a Nógrád Táncegyüttes díja
  • 2015: XXII. Országos Szólótánc Fesztivál, Békéscsaba: „Aranygyöngyös táncos”
  • 2016: Deákos Farkas Lajos Szólótáncverseny, Komárom – „I. hely”
  • 2017: XXIII. Országos Szólótánc Fesztivál, Békéscsaba: „Martin György Néptáncszövetség Különdíja”
  • 2019: XXIV. Országos Szólótánc Fesztivál, Békéscsaba: „Kétszeres Aranygyöngyös táncos”
  • 2019: XXV. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál: „Legvidámabb koreográfia” díja
  • 2020: „Népművészet Ifjú Mestere” díj.
Kör logó Nógrád Táncegyüttes

Kovács József

Táncház- és művészeti vezető

1987-ben születtem Salgótarjánban. A szomszédos faluban, Kazáron nőttem fel. Nagyszüleim, dédszüleim mind-mind a falu szülöttei. Édesanyám családjában mindenki földműveléssel foglalkozott, Édesapám családjában pedig voltak, akik a bányánál vállaltak munkát. Már gyermekkoromban találkoztam a hagyományos paraszti élet adta értékekkel, de akkor ezek a kincsek számomra természetesek, az élet részei voltak. Emlékszem, mikor a szüleim dolgoztak és a nagymamám vigyázott rám, a nyári konyhában népdalokkal, gyermekdalokkal és népmesékkel szórakoztatott. Az iskolás éveket megelőző évben már táncoltam a helyi hagyományőrző csoportnál, ami akkortájt szerveződött újra. Majd az iskolában kezdődött a komolyabb ismerkedésem a néptánccal. 1999-ben megalakult a Zsivalygó Gyermek Táncegyüttes, melynek alapító tagja vagyok. 2005-ben a tánccsoport a tagok korából adódóan a Kazár Táncegyüttes nevet vette fel, mely a mai napig működik. Az érettségi után döntöttem úgy, hogy a néptánccal szeretnék foglalkozni. Tanulmányaimat a Fóti Népművészeti Szakközépiskola Szakiskola és Gimnáziumban folytattam. 2006-ban a Nógrád Táncegyüttes tagja lettem, majd 2011-től szakmai munkát is végeztem az együttesnél, mint tánckarvezető. Itt ismerkedtem meg Emesével. 2012-ben kezdtem meg tanulmányaimat a Magyar Táncművészeti Főiskola táncos és próbavezető alapszakán, ahol diplomát is szereztem. Jelenleg ugyanitt, a mesterszak hallgatója vagyok. 2013-ban felvételt nyertem a Magyar Állami Népi Együttes tánckarába, melyben 6 és fél esztendőt táncolhattam át. Több budapesti és vidéki gyermek, ifjúsági és felnőtt táncegyüttesnél volt lehetőségünk tanítani és koreografálni, melynek köszönhetően sok-sok tapasztalattal lehettünk gazdagabbak.

Lokálpatriótaként mindig nagyon fontosnak tartottam a palóc vidék népi hagyományainak felkutatását, megismerését, különös figyelmet szentelve szülőfalumnak. Lakodalmunkat is ebben a szemléletben szerveztük Kazáron.

Egyéni díjak, kitüntetések:

  • 2010: „Az év táncosa” – A Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány és a Nógrád Táncegyüttes díja
  • 2011: VI. Martin György Országos Néptáncfesztivál, Szeged: „Szólista Díj”
  • 2011: Preßburger Werbung Nemzetközi Verbunkos Verseny, Pozsony: „3. hely”
  • 2012: II. Országos Nagyecsedi Verbunkverseny, Nagyecsed: „2. hely”
  • 2012: Pásztorok Öröksége Pásztortánc Verseny, Várhosszúrét: „Legjobb táncos számadó, I. hely”
  • 2015: XXII. Országos Szólótánc Fesztivál, Békéscsaba: „Aranysarkantyús táncos”
  • 2016: Deákos Farkas Lajos Szólótáncverseny, Komárom – „I. hely”
  • 2016: X. Országos Pásztortánc Verseny, Hortobágy: „I. hely”
  • 2016: XXVII. Zalai Kamaratánc Fesztivál, Zalaegerszeg: Autentikus néptánc kategória, „Koreográfusi Nívódíj II. fokozat”
  • 2018: XXVIII. Zalai Kamaratánc Fesztivál, Zalaegerszeg: „A legderűsebb pillanatok Különdíja”
  • 2019: XXIV. Országos Szólótánc Fesztivál, Békéscsaba: „Kétszeres Aranysarkantyús táncos”
  • 2019: XXV. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál: „Legvidámabb koreográfia” díja
  • 2020: „Népművészet Ifjú Mestere” díj.
Kör logó Nógrád Táncegyüttes

Szabó János

Szakmai tanácsadó

1956-ban születtem Nemtiben, ahol gyermekkoromat is töltöttem. Családomban a hagyományos paraszti kultúra értékrendjei szerint cseperedtem. Édesapám és édesanyám kertészkedéssel foglalkozott másodállásban, így ebbe nőttünk bele nővéremmel és bátyámmal. De a faluban, a közösségi életben is nagyon aktívan részt vettek, ezért természetes volt az igény a gyermekekben is. 1970-ben megkezdtem tanulmányaimat a Fáy András Szakmunkásképző Iskola gépi forgácsoló szakán, Nagybátonyban. A néptánccal, nővérem (Pethőné Szabó Piroska Népi Iparművész) révén 1971-ben kezdtem megismerkedni Salgótarjánban, és a környező falvakban, ahol tanított. 1975-ben megalakult a „NÓGRÁD” táncegyüttes, melynek alapító tagja vagyok. Székely Istvánt,- aki elindította a Nógrádot- majd Mlinár Pált,- aki tíz évig volt az együttes vezetője- tartom mestereimnek.

Eredmények

1980-ban megkaptam a „SZOCIALISTA KULTURÁÉRT” miniszteri kitüntetést.
1984-ben ORI előadó-művészeti szakvizsgát szereztem.
1987- ben Mlinár Pál felkért a Viganó utánpótlás csoport művészeti asszisztensének.
1991-ben megalakítottam a mátraderecskei Luca gyermektáncegyüttest, mellyel a Heves megyei gyermekrendezvények állandó résztvevői voltunk, de a megyén kívül is sokszor lépett fel a csoport, melyben a három gyermekem is táncolt.
1992-ben szereztem meg az alapfokú néptáncoktatói végzettséget. Ez év októberében kértek fel a nyolcszáz lelket számláló Bodony községben, egy fiatalokból álló néptáncegyüttes vezetésére. A Kenderszer Néptáncegyüttessel 2004-ben Minősült címet szereztem.
1994 – től Kazáron a Bokréta Hagyományőrző Csoport vezetésére kértek fel, majd 1996-ban az Aba Sámuel Általános Iskolában indítottam el az oktatást, ahol jelenleg művészeti iskolai keretek között folyik a gyermekek képzése. Ebből az iskolából került ki Danyi Ágnes, Radics Zsófia és Kovács József, akik elvégezték a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptáncpedagógus szakát.
1995-től a salgótarjáni „Táncház” alkalmazásában dolgozom.
2001 – szeptemberétől 2019. szeptember 30-ig a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány kuratóriuma felkért a Táncház- és a Nógrád Táncegyüttes művészeti vezetői feladatainak ellátására. Azóta innen kerültek ki fiatalok, kik az ország más pontjain már folytatják a tanítást. Knapiczius János (Budapest, Honvéd Táncszínház); Hajdara Tamás (Budapest, Kertész táncegylet – Ajak, hagyományőrző csoport) Kovács József és Szoboszlai Balázs (Magyar Állami Népi Együttes);
2001 – ben felvételt nyertem a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptáncpedagógus szakára, melyet 2002 – ben Nyíregyházán kezdtem el, és 2006-ban sikeresen államvizsgáztam.
2005-ben megalakítottam a Kazár Táncegyüttest a kezem alatt felnövő fiatalokból.
2008. június 21-től, 2008. július 23-ig. az Amerikai Egyesült Államokba kaptam meghívást Pigniczky Eszter révén, nővéremmel Pethőné Szabó Piroska Népi Iparművésszel és lányommal Szabó Ágnes Ilona, táncpedagógussal együtt, hogy a harmad-negyed generációs magyaroknak mutassuk meg néphagyományunk azon részét, mellyel itthon is foglalkozunk.
2009. február 14-én az Operett színházban megrendezett néptáncantológián, dr. Diószegi Lászlótól a Martin György Néptáncszövettség elnökétől, átvettem a 2008-as év Művészeti Vezetői Nívódíját.
2010. január 27-én Salgótarján város közgyűlése Pro-Arte díjat adományozott.
2010. májusában megjelent a „Zsíri, Mári hoppsza Sári” című írásunk a Hagyományok Háza gondozásában, melyet lányommal, Szabó Ágnes Ilonával közösen írtunk. A kazári gyermekjátékokat és táncokat mutatjuk be a könyvben, illetve a tanítás módszertanát.
2012-ben a Nógrád Táncegyüttessel harmadszor is kiválóra minősültük, melyért 2013. február 2-án a Martin György emlékplakettet vehettem át, a hosszú ideje tartó magas művészeti fokon végzett munkáért.
2013. június 11-től, július 15-ig – melyet kitüntetésnek számítok – ismét az Amerikai Egyesült Államokban taníthattam.
2013. augusztus 19-én Salgótarján város javaslatára, Áder János Magyarország Köztársasági Elnöke, az Arany Érdemkereszt Kitüntetést adományozta számomra.
2013. október 4-6. Nagykállón a XXVI. Kállai Kettős Néptáncfesztiválon a Nógrád Táncegyüttessel megnyertük a megosztott Fesztivál díjat.
2013. november 9-től-24-ig ismét az Amerikai Egyesült Államokban, a clevelandi Regős Tánccsoportot készítettem fel a 40 éves jubileumi gálájukra.
2013. november 23-án a Nógrád Táncegyüttes kapta a Nógrád megyei Príma díjat, művészet kategóriában.
2014-ben a „Fölszállott a Páva” vetélkedő középdöntőjéig jutottunk a Nógrád Táncegyüttessel.
2014.november 23-án az országban a legmagasabb pontszámmal ismét kiválóra minősült a Nógrád Táncegyüttes
2015. augusztus 1-27. az Amerikai Egyesült Államokban 14-en vettünk részt a Filmorban megrendezett jubileumi cserkésztáborban, ahol 700 magyarnak tanítottuk hagyományunk néptáncban rejlő értékeit, illetve több nagyvárosban adtunk műsort.
2015. augusztusában a Palóc Világtalálkozón Szeder Fábián díjjal jutalmazták palócföldön végzett hagyományápolásomat.
2015. október 4-6. Nagykállón a XXVI. Kállai Kettős Néptáncfesztiválon a Nógrád Táncegyüttessel megnyertük a Fesztivál díjat.
2016. május 26-án Balog Zoltán miniszter úrtól átvettem a Bonis Bona a Nemzet Tehetségeiért díjat.
2016. Nógrád Megye Közgyűlése a Szontagh Pál díjjal jutalmazta tevékenységemet.
2016. novemberében ötödször is kiválóra minősült a Nógrád Táncegyüttes.
2017-ben ismét a „Fölszállott a Páva” vetélkedő középdöntőjéig jutottunk a Nógrád Táncegyüttessel.
2018. november 1-től-15-ig ismét az Amerikai Egyesült Államokban, a clevelandi Regős Tánccsoportot készítettem fel a 45 éves jubileumi gálájukra.
2019. szeptember 30-i határidővel felmondtam a közalapítványnál, és átadtam a vezetést Kovács Józsefnek.
2019. október 1-től 2021. június 15-ig a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézményben tanítottam ismét.
2020. november 16-án nyugdíjba vonultam, de még tanítok a Gagarin Általános Iskolában, illetve a Nógrád Táncegyüttes szakmai tanácsadója feladatra kért fel Kovács-Jelinek Emese és Kovács József, azaz a jelenlegi művészeti vezetők.

Kör logó Nógrád Táncegyüttes

Munkatársak

Menczel Ottóné

Menczel Ottóné

Gazdasági ügyintéző, egyéb adminisztráció és viseletkészítés

Gyebnár Márton

Gyebnár Márton

Művészeti asszisztens

Gulya Liliána Luca

Gulya Liliána Luca

Ruhatáros

Vágvölgyi Zsófia

Vágvölgyi Zsófia

Egyéb ügyintéző

Gyurkó Liliána

Gyurkó Liliána

Egyéb ügyintéző

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás