+36 20 349 3433 nogradtanc@gmail.com

Állandó

rendezvények

A Nógrád Táncegyüttes minden évben számos saját szervezésű programot bonyolít le. Ezek közül vannak, amelyek több évtizedes múltra tekintenek vissza, illetve vannak új kezdeményezésű rendezvényeink is.

Határtalan Farsangi Mulatság

Az elmúlt években kezdődött a kezdeményezés egy farsangi mulatság életre hívására, melynek megszervezése mostanra rendszeressé vált. A mulatság alkalmával a Nógrád Táncegyüttes, valamint meghívott vendégeik adnak műsort, amit egy vacsora, majd a hajnalig tartó táncos mulatozás követ.

Tánc Világnapi Gálaműsor

Az április 29-i Tánc Világnapjához kapcsolódóan minden évben egy gálaműsor keretein belül tekintheti meg a kedves közönség a Nógrád Táncegyüttes műsorát. Az előadás minden alkalommal lehetőséget biztosít az együttes utánpótlás csoportjainak is a bemutatkozásra.

Palócföldi Táncháztalálkozó

Évek óta rendszeresen megrendezésre kerül a Palócföldi Táncháztalálkozó, mely széleskörű programokkal várja az érdeklődőket. A rendezvényen a népi játszóház, a kézműveskedés, a népzenei koncertek, a táncoktatások és a táncegyüttesek bemutatkozásai mellett helyet kapnak különböző néprajzi témájú filmvetítések és előadások is. A fellépők között a palócföldi zenekarok és táncegyüttesek mellett rendszeresen megtalálhatóak a vidék hagyományőrzői is. Továbbá az esti gálában helyet kapó koncertekre országos hírű zenekarok kerülnek meghívásra. A rendezvény a JóPalócok Regionális Népművészeti Egyesület főszervezésében valósul meg, melynek lebonyolításában nagyrészt vállal a Nógrád Táncegyüttes.

Adventi Gálaműsor

Az év végéhez közeledve minden évben megrendezésre kerül a Nógrád Táncegyüttes Adventi Gálaműsora. A felnőtt együttesen kívül rend szerint megmutatkoznak az utánpótlás csoportok is. A kerek évfordulók gálaműsorai a Nógrád Táncegyüttes Jubileumának jegyében telnek.

Táncház a Táncházban

Évente több alkalommal szerveződik táncház a székházunkban. Jellemzően egy adott tájegységének táncanyaga irányított formában kerül oktatásra a látogatók számára, melyet egy „szabad” mulatság követ. Alkalmanként előfordul, hogy a táncház valamiféle tematikával rendelkezik és valamely magyar népszokás, alkalom köré rendeződik (farsangi táncház, szüreti táncház, stb.)
Táncházainkba várunk minden kedves érdeklődőt, népzene és néptánc kedvelőt, kicsiket és nagyokat egyaránt.

Hagyományok Háza Hálózat események

Nótaest – Mert víg a dalom

Nótaestjeinket a Hagyományok Háza Nógrád Megyei Hálózatának stratégiai partnerszervezeteként rendezzük meg. A nótaestek alkalmával egy-egy tájegység vagy település énekes kultúrájába kaphat betekintést az érdeklődő közönség egy neves nótavezető, valamint egy zenekar segítségével.

Nótaest

Kihaló szakmák újraélesztése

Ezen programjainkat is a Hagyományok Háza Nógrád Megyei Hálózatának stratégiai partnerszervezeteként szervezzük és rendezük meg. A kézműves programsorozatok keretein belül egy-egy mester iránymutatásai alapján ismerkedhet meg a közönség a Nógrád megyei népviseletek elkészítésének során használatos speciális munkafolyamatokkal.

kihaló szakmák újraélesztése

Nógrád Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánc Antológia

hamarosan…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás